joomartin

Akkor - 2015

Egy évvel ezelőtt, körülbelül 250 - 280e Ft -ot kerestem egy hónapban. Vas megyében, Szombathelyen (ahol az 55 négyzetes albérletem 50e Ft /hó). 4 gitárom volt, köztük egy Les Paul, egy Marshall kombóval, házi stúdiót építettem, új dolgozó sarkot rendeztem be. Természetesen iMac -vel, üvegasztallal. Minden hónapban, legalább 2 - 3 új könyvet vettem a kis “könyvtáramba”.

A munkahelyemen megbecsültek, a státuszom szakértői volt, a karrierem célegyenesben. Saját projektet vezettem, saját döntéseket hoztam, saját felelősségre.

19 éves korom óta dolgoztam. Ekkor voltam huszonkettő. Szóval 3-4 év alatt sikerült elég jó helyzetbe kerülnöm. Pénzem mindig sok volt, kényelmesen éltem, tiszteltek.

Most - 2016

Augusztus 23. -a van, 18:56. Jelenleg pontosan 87 ropogós magyar forint van a bankszámlámon (igazából csak 85, nincs mit szépíteni). Ez még három napig így is marad. Ma abból a pénzből veszek kaját, amit majd jövő hónap huszadikán az államnak kell kifizetnem, ÁFA címszó alatt. Persze, szó sincs arról, hogy éheznék, csak most egy kicsit lassabban megy a szekér. Végülis, minden fellendülést, recesszió követ.

Valami nyilván történt a két dátum között. De mi?

A rövid válasz: vállalkozó lettem. Kockázatot vállaltam. Saját lábra álltam.

Tehát, most az életemben, nincs egy főnöknek nevezett személy, aki minden tizedikén, fixen elém teszi a jól megérdemelt munkabért. A helyzet egy sornyit egyszerűsödött: annyit keresek, amennyit ténylegesen érek, amennyit megszerzek magamnak. És ez most, 18:56 -kor éppen 87 Ft (igazából már 19:20 van, és még mindig csak 85 Ft a szóban forgó tétel).

Akkor ez egyértelműen egy jó nagy bukás?

Nyilván a dolog bonyolultabb annál, hogy 87 Ft -om van. Egy kezdő vállalkozás sok pénzt visz el, én most ezért küszködöm hétről - hétre. De sokak szemében, ez egyenlő a bukással. A lényeg, hogy nincs objektív válasz. Tehát a megfelelő kérdés így hangzik:

A saját hited, az értékrended szerint, mi számít bukásnak, és mi számít sikernek? Mit vagy hajlandó feláldozni a sikerért?

Ahhoz, hogy elérj valamit, rengeteg dolgot kell kockáztatnod, feláldoznod. A status quo megkérdőjelezése, bizony veszélyes terület. Felülemelkedni a “megszokott”, “jól működő”, “biztos” dolgokon, nem egyszerű. És meg kell tapasztalni a “szokatlant”, a “rosszul működőt”, a “bizonytalant”. Itt most arra gondolok, hogy egy nagyon jól működő, kényelmes, biztonságos életmódot dobtam el magamtól, ami látszólag egy jó nagy kudarc, de hadd osszam meg Veled az álláspontomat:

“Minden kudarc, magában hordozza, a vele egyenértékű siker magvát.” - Napoleon Hill

És, hogy mindezt miért csináltam?

Ide, most írhatnék egy sor motivációs idézetet, általános sallangot, mint pl. “nagy dolgokat létrehozni”, “nyomot hagyni az univerzumban”, stb. Ez mind igaz is, de van ennél egy sokkal mélyebb motivációm: szeretném megtapasztalni az igazi “farkas” életmódot. Tudod, amikor az egész életed, csak a saját kezedben van. Szó. Szerint. Idő. Pénz. Hely. Minden.

Csak, hogy a farkas néha napokig éhezik.

Ezzel annyit tudsz kezdeni, hogy kihasználod az ilyen 87 Ft -os időszakokat. Hogyan? Úgy, hogy tanulsz, és tapasztalódsz.

Más szóval, ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Én hiszek ebben, nagyon frappáns megfogalmazás. Az is meggyőződésem, hogy egy kudarc, egy bukás, sokkal többet ér, mint a könnyen jött siker. De, csak akkor, ha képes vagy tanulni belőle, és azt használod is a jövőben.

Megbántam?

Néha rágondolok, mi lett volna, ha megmaradok alkalmazottnak. Hiányzik? Néha, igen. Megbántam? Nem.

Igaz, hogy a legelején nagyon sok minden nem úgy jött össze, ahogy terveztem, de ezek voltak életem, eddigi legfontosabb tapasztalatai. Alkalmazottként, soha, semmilyen körülények között nem találkoztam volna ilyen dolgokkal.

Szóval megbánás helyett, azon dolgozom, hogy a “bukásból” sikert csináljak.

Egyszerűen emelkedj felül, és lépj tovább a bukásokon. Tedd őket sikerré.

Gondoskodj róla, hogy a meghozott döntés legyen a sikeres döntés.

Akkor is, ha nem az volt a jó döntés.

Miért félünk a bukástól?

Egy felmérés (biztosan több is) megpróbált választ keríteni erre a kérdésre. A kísérletben lottónyerteseket, és balesetben lebénult embereket vizsgáltak.

Ha választhatnál, melyik lennél?

1. Lottónyertes
2. vagy tolószékes?

Valószínűleg az elsőt választod. Ez a vizsgálat, a sorsfordító esemény utáni évben tanulmányozta a résztvevőket.

A legmeglepőbb az egészben, hogy a lottónyertesek boldogságszintje idővel visszaállt a normálisra (a kontrollcsoportéhoz hasonló szintre). Ezzel szemben a baleset áldozatainak boldogságszintje, az átlagnál magasabbra emelkedett. Ezt a tényt tovább erősíti a Harvard tanulmánya, ami szerint a lottónyertesek egy idő után már egyáltalán nem voltak boldogabbak. Ez meglepő lehet, de miért van így?

Azért, mert egyik esemény hatása sem tart örökké. Magyarul, egy idő után hozzá szoksz az új helyzethez. A nagy öröm, és a nagy sokk is elmúlik.

Túlértékeljük az események rövidtávú hatásait

Mi, kívülállók, az alapján ítélünk meg egy helyzetet, hogy milyen érzés azzá válni. Milyen lesz 1 milliárdot látni a számládon. De azt már sokkal kevésbé értékeljük, hogy milyen érzés annak lenni. Nem vesszük figyelembe, milyen lesz a kéregető ismerősöket, esetleg nem kívánt családtagokat kezelni. Érnek -e minket fenyegetések, esetleg zsarolások? Mennyire figyelni kell a biztonságra, milyen nehéz kezelni ekkora összeget, esetleg mennyire fogja rossz irányba megváltoztatni életünket (nem egy példa van rá), stb. Azt sem vesszük figyelembe, hogy a baleset után mennyire átértékeljük az egész életünket. Mennyire fogunk örülni a legkisebb dolgoknak, mennyire megbecsüljük majd a szeretteinkkel töltött perceket.

Nem gondolunk a hosszútávú helyzetre

Ehelyett, minden helyzetet az újdonság, az érzelemtöltet nagysága alapján ítélünk meg. Azt például mindenki elfelejti, hogy kerekesszékben, egy idő után sokkal nagyobb örömet jelentenek, eddig rutin dolgok, míg lottónyertesként, ezek inkább válnak unalmassá, szürkévé.

(A fenti tanulmányok: Brichman, Philip - Coates, Dan: “Lottery Winners and Accident Victims: Is Happiness Relative?”; Harvard, H.: Lottery Winners and Accident Survivors: Happiness Is Relative)

Lényegében, sokkal gyorsabban alkalmazkodunk egy - egy új helyzethez, mint gondolnánk. Ennek legfőbb oka, hogy nem vagyunk tisztában saját ellenálló képességünkkel. Itt most nem a fizikai, hanem a pszihológiai ellenásról van szó, ami a mentális egészségünket védi. Tehát, úgy gondolod, hogy “nekem végem, ha…”, pedig sokkal könnyebben túl teszed magad rajt, mint ahogy azt gondolod.

Alábecsüljük az alkalmazkodó képességünket

Egy másik magyarázat szerint, túlságosan fókuszálunk a konkrét kudarcra, eseményre. Ezt úgy hívják, hogy fókuszálási illúzió. Tehát túlreagáljuk a fókuszban lévő történést, és figyelmen kívül hagyjuk azokat a hétköznapi dolgokat, amik segítenek tovább lépni a bukáson.

A fenti két indok mellett, érdemes még szót ejteni arról is, hogy mások megítélését is túlreagáljuk. Tehát, túl nagy félelmet okoz az, hogy mit fog szólni családunk, mit gondolnak szüleink, barátaink, a társadalom. Ezt, pszihológusok “rivaldafény-effektusnak” hívják

(Ezekről készült tanulmányok: Wilson, Timothy D. - Gilbert, Daniel T.: “Affective Forecasting”)

Ezek természetes dolgok, de túl kell tenni magunkat rajtuk. Nincs siker, áldozat nélkül. És ha az áldozat az, hogy bizonyos emberek máshogy néznek ránk, hát legyen.

Biztosan láttad a 300 című filmet. Miután Diliosz (a narráror, aki hírét viszi a 300 spártainak) fél szemére megvakul, Leonidász ezt mondja neki:

“Remélem, az a karcolás nem tett harcképtelenné”.

Mire Diliosz ennyit mond:

“Aligha uram. Csak egy szem volt. Az istenek adtak egy tartalákot.”

Erre Leonidász, bólint egy hangyányit.

Mi a tanulság?

Az, hogy nincs olyan, hogy kudarc.

Csak akkor van, ha Te magad annak éled meg. Inkább vállalj kockázatot, és áldozatot. Legalább megpróbálod. Én a saját történetemre, mint fejlődésre gondolok. Ami tudom, hogy egy jövőbeli siker kezdete.

A saját kockázatvállalásainknak, és nehéz döntéseinknek köszönhetően, nagyon sok új dolgot tanulunk.

Szakértők szerint az emberek azokat a dolgokat bánják meg, amiket soha nem próbáltak meg, amit nem mertek elvállalni, nem pedig azokat, amiket megtettek. Ez néha elég paradox tud lenni, ugyanis nem érezzük jól magunkat a jelenlegi helyzetben, de a kudarctól való félelem miatt, mégsem változtatunk. Ezt úgy hívják: 

A status quo túlértékelése

(További infók, az alábbi tanulmányokban: Roese, Neal J. - Summerville, Amy T.: “What We Regret Most and Why”; Gilovich T. - Medvec, V. H. - Haneman, D.: “Varieties of Regret: A Debate and Partial Resolution”; Samuelson, William - Zeckhauser, Richard: “Status Quo Bias in Decision Making”)

Végezetül, egy Lukács Laci dalszöveg:

“Látod a szemem alatt már ott van néhány ránc,

Én mégis az vagyok, akinek engem látsz.”

A lényeg, hogy Te hogyan éled meg a saját bukásaid, de azt ajánlom, hogy légy konstruktív, és türelmes. Bárki mondhatja Neked, hogy elbuktál. Ez rendben van. Szubjektív. Mindenki szemében az vagy, akinek Téged látnak. Az biztos, hogy nincs siker, kisebb-nagyobb bukások nélkül.